2011. április 29., péntek

csütörtök, Dr Várbíró Szabolcs, szülész-nőgyógyász

Ezt az orvosi látogatást vártam is meg nem is.
Így utólag visszatekintve nagyon nagyon jó "élmény" volt :)
Dr Bazsó Anna küldött a doktor úrhoz. A szakvéleményét kérte, hogy a PCOS teljesen kizárható legyen az esetemben és hogy az IR-emről is nyilatkozzon. Ennek a szakvéleménynek a meglétéhez kötötte az általa kiadott immunológiai szakvéleményt.
Mikor időpontot egyeztettem a doktor úrral, mondta, hogy csináltassak addig D és B vitamin szintet, és vigyem magammal már az első találkozásunkra. Ezt levetettem a Centrumlabban, a B vitaminom kifogástalan lett, a D vitaminom 20 alatti - a normális 80-100 egységes tartományhoz képest...tehát pocsék...nagyon pocsék!
Tegnap odamentem Várbíró doktor rendelőjébe, bejelentkeztem, mondta az asszisztens, hogy sajnos a doktor úrra várni kell, mert szülés miatt most éppen 1 órás késésben van, majd a váró felé mutatott, hogy foglaljunk helyet. Kb 20 nő üldögélt ott, és mindenki a doktor úrra várt!!!
Az első gondolatom az volt, hogy ide kell csak a 2 napi élelem, nem Fülöp dokihoz :)
Kb 15 perccel az érkezésünk után érkezett a doktor úr, gyors átöltözés és már hívta is az első páciensét!
Kezdtem egyre derűlátóbb lenni a várakozást illetően, hiszen a lányok beszélgetéseiből kiderült, hogy sokan csak receptért jöttek, vagy rákszűrés eredményért,... az pedig gyorsan ment.
Lassító körülményként voltak rutintalan csajok, akik full tele húgyhólyaggal mentek be ultrahangra, majd félig letolt gatyával osonkodtak ki a vizsgálat közepén pisilni, majd vissza... A doki gyorsan pörgette a népet, egy ember kb 10-15 percig tartott, a receptesek max 3 percig.
Nagynehezen sorra kerültem, bementem, elmondtam, hogy mi járatban, majd odaadtam neki a dossziét!
Átnézegette alaposan a leleteket, hümmögött, húzgálta a szemöldökét, olykor megállapított egy-egy tényt.
Mondta, hogy látja, mindenkinél sikerült már tiszteletemet tenni, aki valamire is jutott a szakmában. :) Mondtam, hogy igyekszik az ember :)
Egy-egy lelet vagy szakvélemény láttán helyeselt, hogy maximálisan támogatja az ötletet és egyetért!
Mondott még 2-3 dolgot, amit érdemes lenne megnézetni, annak megbeszéltük az időpontját, hogy mikor hánykor hol vár a mintavétel céljából.
Mondta, hogy ha jól emlékszik, akkor abban maradtunk, hogy D vitamin eredményt is hozok neki. Mondtam, hogy benne van a többi között, oda lapoztunk, de akkor én már kezdtem is mondani, hogy nem túlságosan fényes a D vitaminom...
Azonnal rávágta, hogy így is lehet mondani, de neki ennél kicsit erősebb kifejezés jutott eszébe mikor meglátta...
Megkérdezgette a korábbi lombikok és vetélések dátumait, majd közölte, hogy ilyen súlyos D-vitamin hiány már önmagában is indokolhatja a vetélést. Kb 100%-os biztonsággal kijelentette, hogy a legutóbbi vetélés pusztán ennek a rovására írható!!!
A koraszülésben is játszhatott szerepet, de persze azt önmagában nem indokolja!
Mondta, hogy legyek sokat a napon, és okvetlenül szedjem a megbeszéltek szerint azt a gyógyszert amit felír. (A legsúlyosabb betegségekre írnak 3-8 cseppet, kivételesen 30-at...nekem 65 cseppet kellett bevennem belőle tegnap este!!!)
Mondtam, hogy szeplős lévén nem nagyon örülnek a bőrgyógyászok, ha én a napra megyek, mert folyton a bőrrákról kezdenek papolni.
Erre felnevetett, és elmagyarázta, hogy a D-vitamin ilyen mértékű hiánya kórosnak tekinthető, és jónéhány rákos daganat táptalaját adja, úgyhogy ezt több szempontból is fel kell hoznunk normál szintre. Egyrészt ha szeretnék 5-10 évnél tovább élni, nem lenne utolsó szempont napra mennem. Azt mondta, hogy a "tiltott" napozós órákban 20-25 percet kéne napon lennem. Nem kifeküdni és égetni magam, de mondjuk a kertben tenni venni!

A Vigantol cseppekkel kb 400 ezer egységnyi D3 vitamint fogunk a szervezetembe juttatni 2 hónap alatt, és sajnos ezzel is csak max a 40-45 egységes szintet fogjuk elérni, de utána kontroll lesz, és beállít egy folyamatosan, terhesség alatt is használható D-vitamint nekem, amivel az egész terhesség alatt megtartható lesz a 80-85 körüli érték! :)
Szerintem jól hangzott amiket mondott.
Tűű doki véleményét elolvasva és látva hogy Merckformint adott, kicsit töprengett, aztán mondtam neki, hogy miket mondott a találkozásunkkor Tűű doki, és totál egyet értett az ő véleményével! Sőt, azzal is, hogy majd még azt a másik fajta gyógyszert is akarja adni nekem május végétől.
A D-vitamin szintem normalizálása állítólag hozzájárul majd az IR javulásához is!
Mondtam neki, hogy júniustól tervezgetnénk Laccal a következő lombikot - persze csak ha orvosilag nem mondanak mást! Azt mondta, hogy addigra helyre pofozza a gondokat, és teljesen reálisnak tartja, hogy júniusban sikeres lombikunk és egészséges gyerekeink foganjanak! :)
Ezt szuper volt hallani! :)
Felvetettem a Gynevac szurikat is, és bíztatott!
Abban maradtunk, hogy hétfőn reggel megyek hozzá a SOTÉra, leveszi a mintákat, kb 2-3 hét múlva lesz eredménye, akkor újfent találkozunk, ha talál még a kenetekben kezelni valót, akkor kapok gyógyszert, ha pedig azok az eredmények is szuperek lesznek, akkor azzal a lendülettel felírja és beadja az első Gynevac-ot :)

Dr. Bazsó Anna immunológusnak pedig megírta, hogy a későbbi eredményekről is tájékoztatni fogja szakvéleményében, de a PCOS gyanú 99%, hogy nem PCOS, hanem a D-vitamin súlyos hiánya és az IR okozza azt a képet, amit PCOS-nek kategorizáltak be.

1 óra 15 percet voltam bent. Mondjuk a Fülöp dokis tekintetek után már nem voltam annyira meglepett, de itt is úgy néztek rám, mint a véres rongyra...sajna per pillanat ilyen macerás és időigényes esetek vagyunk :)

Haladunk!!!!!!! Szuper!!!!!! :)

4 megjegyzés:

  1. Drága Eszter!

    Nem Magyarországon élek, így a magyar orvosokat sem ismerem, de Dr. Várbíró Szabolcs szülész-nőgyógyász nevét ezennel megjegyzem, hogy másoknak is ajánlhassam, ugyanis - a különböző meddőségi problémával küzdők blogjait olvasva - ő az ELSŐ és eddig egyetlen orvos, aki a LÉNYEGRE tapintott! Végre valaki!!!
    A doki egyetlen szavával sem tudok vitába szállni - jó volt olvasni a bejegyzésed!

    Emlékszel, hogy a D vitamint már én is ajánlottam neked egy korábbi hozzászólásomban? Idézem: "És amiről semmiképp nem szabad elfeledkezni, az a D vitamin!! Meghatározó fontosságú az egész hormonháztartás működéséhez, és már tanulmányokkal is alátámasztott a teherbeesés sikeressége és a D vitaminszint közötti kapcsolat."
    A blogomon bővebben először itt írtam róla, szerintem érdemes elolvasni: http://ezustmacko.blogspot.com/2011/02/2010-osszefoglaloja-ii-resz.html

    És igen, a D vitamin szint normalizálásával javítható ill. megszüntethető az IR is (itt jegyzem meg, hogy amellett, hogy minden tiszteletem Dr. Tűű-é, szerintem nála is alapnak kellene lennie a D vitaminszint ellenőrzésének, mivel a D vitaminhiány bizonyítottan összefügg az IR-rel, cukorbetegséggel, meddőséggel - és ahogy Dr. Várbíró is mondja, többféle rákkal is. A lakosság nagy része brutál módon D vitaminhiányos, a meddőségi klinikákra járók meg aztán pláne... nem véletlen egybeesés sajnos... és még csak nem is tudnak róla :o(
    Visszanéztem az IR vizsgálataitok eredményeit, és én egyáltalán nem tartom olyan durvának, amit sima diétával, mozgással - és D vitaminnal ne lehetne helyrehozni.
    És igen, HISZEM, hogy itt volt nálatok a probléma gyökere, és mindezt helyrehozva sikerülni fog a következő lombik (vagy akár spontán is... :o)

    Sok sikert! :o)

    VálaszTörlés
  2. Ezüstmackó!
    Köszi, igen, emlékeztem rá, hogy már itt is mondtátok ezt a D-vitamin dolgot!
    Szerencsére most végre egy orvost is találtam hozzá, akit érdekel az eredmény :)
    Remélem igazad van és tényleg itt van a megoldásunk :)
    Ha túl leszünk ezen a sok orvos látogatáson, azt hiszem, majd csinálok egy összegzést a dokikról itt, hátha valaki okulhat a mi hibáinkból, vagy a szerencsés orvos-választásainkból.

    VálaszTörlés
  3. szia. Bejelentkezni mennyivel elobb kell, mint hogy menni szeretnek vizsgalatra? A valaszt elore is kosziszia. Bejelentkezni mennyivel elobb kell, mint hogy menni szeretnek vizsgalatra? A valaszt elore is koszi

    VálaszTörlés
  4. Drága Eszter!
    Véletlenül találtam a blogot. És nem bírtam abba hagyni az olvasást. Hihetetlen segítség volt a lelkemnek. Annyira bátor vagy és optimista. Nekem is megvan a saját kálváriám. 14 hónap alatt 3x missed ab volt. Spontán terhességekből. 10,majd 8, majd 5 hetesen... Mindegyiknél darabokra hullottam és szedtem össze magam. Erőt adtál nekem. Köszönöm. Én sem adom fel. Várbíró doktort én is ismerem, nagyon becsületes és figyelmes. Bár én kollégaként ismertem meg. Kitartást neked. Várom a jó híreket...

    VálaszTörlés