2011. április 29., péntek

szerda, Dr Fülöp Vilmos

Nagyon vártuk ezt a napot és végre elérkezett!
Már a váróban elég furán néztünk ki a többiekhez képest...mindenkinek volt kb 3-5 lapnyi lelete, nekünk pedig a mi kis szokásos dossziénk a közel 100 oldalával :)
Két pár volt előttünk, ők már sokadszor jöttek, rutinosak voltak. Mondták, hogy arra készüljünk, hogy az első konzultáció kb 35-40 perc, de van akinek csak 20.
Mondtam nekik, hogy arra számítottam, hogy sokkal sokkal többen leszünk, de mondták, hogy a csütörtök az extra zsufi nap, akkor tényleg hajnal 3-4-ig nyomja a doki! Erre lélekben kicsit rá voltam készülve, mert Drága Borsócskám (Andi) is említette, hogy 2 napi hideg élelemmel érdemes érkezni.
Az első pár kb 15 percet volt bent, a második párosból csak a csaj ment be. Kb 10 perc után kiviharzott az irodából Fülöp doki, és kiment az utcára. Na, akkor nagyon nézelődtünk, hogy a rendelés kellős közepén hova megy??? 5 perc után megkérdeztük a rendelőben üldögélő lányt, hogy mit mondott a doki, hova ment? Mire a lány közölte, hogy a doki közölte, hogy szomjas, és ezzel a lendülettel kiviharzott a rendelőből. Na, ettől úgy elkezdtünk röhögni, hogy mikor a doki belépett az ajtón, akkor mindenki csak azon igyekezett, hogy el ne vigyorogja magát :)
A lány 5-10 percen belül kijött, és utána mentünk be mi :)
A dossziéból az összes leletet ki kellett szedni, mindet átnézte, kiírogatta a kis füzetkéjébe az elfogadott vizsgálatokat, majd elkezdte mondani, hogy mit gondol.
Két kupacot kellett csinálni a leleteinkből, az egyik ami rendben van részéről, a másik ami neki nem kell.
Majd jött a "lényeg"... leletről leletre haladva. Amit mondott összességében, az tulajdonképpen 6 szóba összesűríthető: minden eddigi orvos akivel találkoztunk, "hülye"! Na, ennél a résznél kissé kimeresztettem a szemeimet..., de annyira mondta, hogy már túl is kellett lendülni ezen a dolgon.
Majd jött a kevésbé szimpatikus rész, mikor elkezdte mondani, hogy tekintve, hogy a két utóbbi terhességemről nincs uh, csak labor, így nem tud betenni a támogatott kategóriába az IVIG kezelés kapcsán.
Mikor meglátta Tűű doki véleményét, és azt, hogy az IR-emre napi 2*750 mg Merckformin XR-t adott, akkor közölte, hogy azt annyira hagyjuk abba, hogy este már be se vegyem, mert ez egy baromság! Mondtam neki, hogy de Szabolcs Professzor is ugyanezt mondta úgy, hogy nem is tud róla, hogy jártam Tűű dokinál!!! Erre rávágta, hogy akkor ő is baromságot mondott!
Azonnal hagyjam abba, várunk 3 hónapot míg kiürül, majd IR kontroll, és ha ő úgy gondolja majd az alapján, akkor újra felépítjük a Merckformin XR-t, és akkor szedhetem tovább. Addig még el kell menni pulmanológiára, és kell neki 2 teljes cikluskövetés. De azonnal hozzátette, hogy csak azt a cikluskövetést fogadja el, amit ő elmond. Az attól eltérő kidobott idő és pénz :(
Nos, belegondoltam abba a szituba, mikor odamegyek Lintnerhez, és közlöm vele, hogy milyen cikluskövetést kért Fülöp doki...láttam magam előtt, ahogy elkezd röhögni, hogy a 8. naptól az összes tüszőmet nézze meg a ciklus végéig (32. napig) 2 naponta, és mindnek a fejlődéséről adjon külön szakvéleményt...és mindezt 2 hónapon keresztül. Ezalatt még ciklusonként 3 labort vetessek le.
Nos, ez magánban barátok közt is kb 260,000.- forint lenne.
És Fülöp doki előre bocsájtotta, hogy nem fog tetszeni egy nőgyógyásznak sem ez a módszer, de akkor hívják fel őt mobilon és ő majd jól elmagyarázza nekik! Ha pedig ebben a formában nem hajlandók követni az utasításait, akkor hozzá is mehetek magánba... azt most ki sem számolnám, hogy mennyibe kerülne...
99%, hogy IVIG-et szeretne nekünk csinálni, amire ha mindent az általa elmondottak alapján csinálunk, kb novemberben lehetne számítani. Jó esetben december-január lehetne a következő lombik kezdésének az időpontja!
És az IVIG árát ki kell fizetni, amit most nem részleteznék, de összességében az esetünkben milliós nagyságrendeket vetített előre...
Mindentől függetlenül nagyon jó volt látni, hogy egészében nézi a dolgokat, átlátja, érti,... nagyon jó doki lehet!
Mikor kijöttünk a rendelőből 1 óra és 25 perc után, tele volt.... kb 20 ember gyilkolt le minket a tekintetével... Úgy spuriztunk ki, ahogyan csak bírtunk, becsuktuk magunk mögött az ajtót, és egymásra néztünk, hogy akkor most mi a csudát csináljunk???
Ilyen tipusú tehetetlenséget, tanácstalanságot azt hiszem még soha nem éreztem...
Volt alternatívánk, hiszen csupa "jót" mondott.... tehát mutatott/felvázolt egy babák felé vezető utat. De mindazt, amit az elmúlt években/hónapokban felépítettünk, azt apró kicsi szilánkokra taposta.
Annyira semmibe vette az eddigi vizsgálatokat, orvosi véleményeket, tanácsokat, hogy nem tudtunk mit kezdeni mindezzel...
Lac motorral jött oda, én gyalog, ott találkoztunk, így együtt mentünk haza... jó is volt hogy nem tudtunk beszélgetni hazáig...így üllepedett bennünk minden amit hallottunk! Hosszú út volt (20 perc)...legalábbis annak tűnt, mert annyira meg akartam már találni a megoldást!
Haza értünk, leszálltunk a motorról, levettük a sisakot, és akkor kiszakadt belőlem amire hazáig jutottam...
Amit Fülöp dokinál hallottunk, az a "K-terv" lesz.
Több oka is van.
Nem hiszem, hogy Czeizel, Konc, Lintner, Nagy Zsolt, Bazsó Anna, Tűű doki, Szabolcs Prof, Domján Prof., Papp Csaba, ...és mindenki annyira nagyot tévedne! Az ő külön álló szakvéleményeik megférnek egymás mellett, sőt, támogatják egymást, egyet értenek. Nem gondolom, hogy annyira rossz út lenne az amin az ő segítségükkel elindultunk.
Kapkodásnak érezném, hogy elkezdtünk egy kezelési folyamatot, aminek a félidejében egyik pillanatról a másikra kihátrálunk, és 180 fokos fordulatot véve elindulunk árral szemben.
Az anyagiak is nagyon nagyban hozzájárulnak a döntéshez, hiszen nincsen közel 5 milliónk arra, hogy kifizessünk mindent amit Fülöp doki most felvázolt.
Akik ismernek, tudják, hogy biztonsági játékosnak számítok, folyamatos további tervekkel és optimista szemlélettel :)
Igenis bevettem este a Merckformint, tartom a diétát, mindent az eredeti orvosi előírások szerint csinálok, és bízom a júniusi lombikunk sikerében :)
Ha valami miatt nem sikerülne, akkor már tudom, hogy ragaszkodnom kell egy ultrahanghoz, amin az üres petezsák látszik, hiszen ha mégis a "K-terv" lépne egyszer életbe, akkor az állami támogatást csak így kaphatjuk meg a kezelésre, és ezzel az 5 millió megspórolható!
Ismerünk sok sok embert, akinek az IR kezelése hozta meg a sikert és azóta boldog anyuka/kismama :) Ismerünk sok sok embert, akik Fülöp doki módszerével is próbálkoztak, és az IVIG után jött a várva várt csoda. Egyikre sincs garancia, mind különbözőek vagyunk!

De ezen nem is agyalok, hiszen sikerül a következő lombikunk :)

5 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter!
    Ennyi szakvélemény után gondolom pont egy kontár véleményére nem vagy kíváncsi, de hadd javasoljak mégiscsak egy dolgot. A kolléganőm szinte ugyanezeken ment keresztül mint ti, sőt voltak komolyabb teherbe esést gátló tényezők. Végigjárt minden orvost, szinte sejtenként átszálazták hol a baj. Végül a Forgács Klinikán kötött ki (megjegyzem én is Forgács doktor úrnál születtem, és ha nem ő van ott nem éltem volna tíz percet se). Meddőségi klinika, szerintem érdemes lenne felkeresnetek. Főleg hogy a kolléganőmnek is "onnan" van egy ikerpár és úton a harmadik baba! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :)
    Megmondom őszintén, hogy most már annyira a terv végén járunk, hogy amíg nem fejezzük be teljesen ezt a kört, addig már nem mennék újabb helyre. Nem akarok kapkodni és bekavarni...hiszen már csak karnyújtásnyira vagyunk a céltól (ha minden igaz)
    Ha ne adj'Isten nem sikerülne a tavasz végi-nyár eleji lombik, lehet hogy megnézzük a Forgács Intézetet is.
    Én per pillanat azt érzem, hogy a legjobb kezekben vagyunk Konc Tanár Úrnál és Kanyó doktornőnél. Bennük nagyon bízom! :)
    De köszönöm az ötletet és a jó szándékodat :)
    Lehet hogy egyszer ott kötünk ki...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eszter,
    Ilyen karrier után én pszichológiai és energetikai megoldásokat javasolnék. Mivel hasonló cipőben sejtem min mész keresztül. De a meddőség 95%-ban pszichés. Ezen felül mindig felmerül bennem, hogy annak a sok gyógyszernek ezer veszélye van. Ezen felül nagyon jó az AVIVA torna, rásegíthet az agnus castus és egyéb remek természetes szerek. Van egy csodadoki is, aki energetikailag kezel és tényleg terhes leszel utána (tudom). Üdv, Magdaléna

    VálaszTörlés
  4. Kedves Eszter!
    Valószínű én is értintett leszek Fülöp doki felkeresésében. Priviben kérdezhetnék róla? Hogyan, mikor, milyen papírokkal kell menni?
    Köszönöm:
    kolibra82@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Kedves Magdaléna! Én is hasnoló cipőben járok, ezért szeretném elkérni a csodadoki elérhetőségét. Köszi, Viki (mauritius@freemail.hu

    VálaszTörlés