2011. április 6., szerda

Szerda, Czeizel Tanár Úr

Ma végre visszamehettünk Cziezel tanár Úrhoz a Génvizsgálat eredményéért.
Teljes összefüggésében hétfőn fogom átlátni a dolgokat, de ami most tény, hogy az egyik enzimünk nem jó.
Lac és én is homozigoták vagyunk. (szuper...az emberiség max 8-10%-ára jellemző ez, de nekünk persze rögtön sikerült duplázni ebből is) Ez nagyon átfordítva orvos nyelvről emberire azt jelenti, hogy a blasztociszta alapból, mikor már ott van a méh környékén és éppen neki akar kezdeni a beágyazódásnak, akkor kicsit "szőrös" felszínű. A méh szövetei is ilyenek normális esetben, és így könnyen megy a megtapadás, beágyazódás. Ha ez nálunk is így lenne, akkor heterozigoták lennénk - mint a többi normális ember. De mi "megborotváljuk" a méh felszínét és a kis blasztó babácskákat is, így csupaszok...ezért nehezebb megkapaszkodniuk, rendesen beágyazódniuk (amolyan csúszdapark nekik a méhem). Azaz homozigoták vagyunk.
...azért ebbe furcsa belegondolni, mert a homozigótaságunk, egy adott dolog születésünk óta, és azért én 24 hétig nagyon nagyon terhes voltam a három kislányunkkal...nem tűnt fel, hogy baj lenne a beágyazódással. Pláne, hogy utána is mindegyik lombik sikerült a beágyazódás pontjáig...utána jött a gond!
Czeizel Tanár Úrnak a kb 50 éves prakszisa alatt mi vagyunk a 3. pár, akiknél ez mindkét félnél fenn áll... Mi a csudáért nem vagyunk szokványosabbak??? Ann! Most én is szeretnék amolyan hétköznapi lenni, nem pedig "különleges" :)
Ez a tény adott. lehet rajta szépíteni kicsit, sok sok gyógyszerrel, vitaminnal.
Lacnak napi 2, nekem napi 3 Elevitet kellene szedni, plusz nekem napi 2x3mg folsavat.
Ami ebből egyértelműen következik, hogy a gyerekeink homozigóták lesznek szintén, azaz nekik is kell majd egyszer koncentrált vitamint kapni. Továbbá az is biztos, hogy majd Lac 55-60 éves kora körül, én pedig kb 50-55 körül el kell menjünk orvoshoz, mert ez kihathat az érrendszerre, keringésre is, és majd öreg korunkra be kell állítani gyógyszert, hogy ne növelje ez a tény az agyvérzésre, szívinfarktusra való hajlamunkat!
Ugyanakkor, Lac mai spermavizsgálata (ami még a herevisszér műtéttől függetlenül olyan amilyen - hiszen annak a jótékony hatása leghamarabb majd június közepétől lesz igazolható) egészen jól sikerült. olyannyira, hogy Czeizel Tanár Úr feldobta az inszemináció gondolatát.
Hmmm... persze én nem vagyok orvos, de valahol azt gondolom, hogy ha 99%-nak a feje rossz, kóros szerkezetű illetve mozgású, akkor az annyira nem jó, hiába van belőle 11 millió. Mindegy...ezt a döntést úgysem az orvosaink nélkül hoznánk meg!
Mindenesetre a genetikai vizsgálataink fennmaradó része is készen van már a Nagy Géndiagnosztikában, ahova hétfőn megyünk vissza. Tulajdonképpen akkor kapunk teljes képet a jelen helyzetről!
Remélem, hogy Nagy Zsolt Doktor Úrnak lesz majd egyéb javaslata a leletek alapján a homozigota állapot kezelését illetően, mert nem szívesen szednék napi 3 Elevitet.
A lényeg, hogy B11, B12, B6, és B2 vitamin hegyeket pumpáljunk belém, valamint folsavat ezerrel...
Az Elevitet kezdtem annó szedni, közel 6 éve, mikor elkezdtük a Baba tervezést. Mindennapos hányingerek, ájulások, sok sok plusz kiló kísérte. A dokik szerint éppen a magas B vitamin tartalma miatt - és ennek a háromszorosát kellene bevennem mostantól! Hurrá, 22-es csapdája lesz ez :)
Aztán a Gravida egy fokkal jobb volt, de közel sem tökéletes.... hiába osztom szorzom a dolgot, nekem a Femibion vált be és kész.
Hogy ezt most hogyan cseréljem vissza az Elevitre, pláne a normál dózis sokszorosára, azt nem tudom.
Ne értse senki félre, én bízom Czeizel Tanár Útban, de ezt a döntést nem vagyok hajlandó meghozni Koncz Tanár Úr és Lintner Tanár úr nélkül.
Most hétfőn az összes genetikai lelet birtokában átbeszéljük a dolgokat Nagy Zsolt Doktor Úrral, és utána irány a BMC és Lintner Tanár Úr! Ha rámondják az áment, akkor beszedek minden Elevitet, ami az utamba kerül, de addig nem.
Látjátok!
Ha egyszer "egy üzlet beindul", akkor nincs megállás...jött az IR, most ez az enzim-mizéria...!
Köszi Sors! Most már úgy érzem, elég lesz ennyi hiba belénk! Ezeket kezeljük hamar, aztán jöjjön az a Babaeső mihozzánk is :)

6 megjegyzés:

  1. Ilyet még életemben nem hallottam. Én is mindig azt hiszem, hogy több bajunk, hibánk már nem lehet, de ezek szerint mégis... De azért mindenesetre tényleg érdekes, hogy ilyen kis "simák" vagytok és mégis a múlt mást mutat. Hmm...

    VálaszTörlés
  2. Eszter drága,ez nekem is elég furi,már az elején a 3 kis tündér jutott eszembe,ők igenis ott voltak,kapaszkodtak!!!
    Hogy lehet akkor gond a megtapadással? Hisz több igazolt terhességed is volt azóta...

    Én is nagyon felnézek Czeizelre,mert tudom,hogy nagy elme,de ez akkor is furi...
    A másik dolog,hogy B vitaminokat külön is lehetne szedni,nem feltétlenül Elevittel... Én már csak vas+folsavat kapok 1 bogyóban, tehát a folsav miatt se szükséges az Elevit,ami az én szervezetemre is rossz hatással volt...

    Nagyon remélem,hogy a többi doki kiokoskodja a megfelelő megoldást,talán a Czeizel-féle ötlet alapján elindulhatnak MÁS irányba... :)

    VálaszTörlés
  3. Atyám! Mik derülnek még ki??? De talán ez is mind közelebb visz Benneteket a Babátokhoz, valami, ami ellen lehet tenni ...

    VálaszTörlés
  4. Drága Eszter!
    Azért én Tűű doki véleményét is kikérném a 3 elevittel kapcsolatosan! Nekem ő adta vissza a reményt. Készen is lettek a hormonjaim. Megítélésem szerint hibátlan.:-D
    Egy kicsit úgy érzem, hogy mindenki a saját szakterületét tartja a legfontosabbnak és nem igazán akar foglalkozni más szakterület dolgaival, ami lássuk be igen is befolyásolhatja a dolgok menetét... pl: Tűű doki szerint a 0-s AMH nem jelenti a végét a dolgoknak, hiszen tudományosan más jellegű betegségekkel összefüggésben, mint IR nem vizsgálták...
    Az IR rendbehozatala meghozza a várt eredményt! Viszont, ha tömnöd kell magad csupa olyan dologgal, ami hízásra sarkall... nos az pont nem az, amire most szükséged van... vagy mégis??? Kíváncsi leszek, hogy ki - mit mond!
    Pusz,
    Avarka

    VálaszTörlés
  5. Drága Eszter!
    Nemrég találtam csak a blogodra és rögtön elkezdtem visszaolvasni. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet... Szeretném elmondani, hogy őszintén tisztellek és felnézek Rád.

    Érdekes volt, amit írtál a homozigótaságról, de a napi 3 Elevitet én sem javasolnám... Teljesen egyetértek Incikével, és én is inkább B vitamin komplexet szednék a sok Elevit helyett (illetve konkrétan szedek is :o) Sok-sok hónapnyi kutatómunka után jöttem rá néhány okosságra, amit a blogomon is kifejtettem - mellesleg most nézem, hogy az Elevit B6 vitamintartalma - ami gyakorlatilag a legfontosabb lenne a petefészkek helyes működéséhez - szinte nulla, ebből akár napi 10-et is szedhetnél, és még akkor is kevés lenne.)
    És amiről semmiképp nem szabad elfeledkezni, az a D vitamin!! Meghatározó fontosságú az egész hormonháztartás működéséhez, és már tanulmányokkal is alátámasztott a teherbeesés sikeressége és a D vitaminszint közötti kapcsolat.
    Sok sikert kívánok Nektek; nagyon szurkolok!!

    Avarka: teljesen egyetértek, az alacsony AMH szerintem sem jelenti feltétlenül a véget. Meg aztán még ha alacsonyabbak is a petefészektartalékok, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a peték is mind rossz minőségűek lennének, és ne felejtsük el, hogy mindössze 1 db petére van szükség egy babához... A pete minőségének javítására pedig megvannak a megfelelő módszerek!
    Sok orvos erre persze csak legyintene, ahogy az is elkönyvelt tény náluk, hogy magas FSH-val legfeljebb petesejtdonorral jöhet létre terhesség. Ezt szerencsére többezer eset cáfolta már :o))
    Szerintem az étrend és az életmód az, ami kulcsfontosságú (rossz FSH/AMH eredmény pedig születhet a nem megfelelő véráramlás miatt is, amin pl. a jóga tud segíteni). Az étrend fontosságát az is alátámasztja, hogy 50 fölötti (!!) FSH értéket is sikerült már levinni ily módon 8 alá (!!)... (oké, hogy az FSH ciklusról ciklusra fluktuál, de ennyire azért nem)

    Szurkolok Nektek! :o)

    VálaszTörlés
  6. Jajj Lányok!
    Annyira jó, hogy ilyen sok okosat írtatok :)
    Olvastam azonnal, mert a hozzászólásokról külön mailt kapok, de válaszolni egyszerűen nem volt időm!

    Béku, Avarka, Ezüstmackó!
    Ugyanezt gondolom én is :)
    Nem is ugrottam fejest az Elevit szedésbe :)
    Azóta már több helyen rákérdeztem, de majd a Fülöp dokis látogatásom lesz az ami szerintem a végleges döntést meghozza e téren!
    Nem akarok kapkodni! Tisztázzuk le a lehetőségeket, a dokik is egymással a szakmai vitákat, és utána, ha megvan a mi esetünkre legjobb megoldás, akkor azt csinálom! :)
    Per pillanat az Elevit vs. külön vitaminok - ügyben 2:2 az állás a dokik részéről :)
    Meghallgatjuk még a sajátokat (Lintner, Konc), a Pco-IR szkértő nőgyógyászt és persze Fülöp dokit, és majdcsak eldől végre ez a kérdés is!

    Mindannyiótoknak nagyon köszi :)

    VálaszTörlés