2011. április 2., szombat

Péntek, endokrinológia

Végre elérkezett a várva várt péntek! :)
Ez volt az utolsó mentsváram, hogy végre találjunk valami gubancot!
Mikor odaértünk, utána fél perccel jött ki Avarka! :) nagyon jó volt látni! A véleményünk maximálisan megegyezik Tűű dokival kapcsolatosan! Nagyon alapos, kedves, rendes volt! :)
10 órakor behívott minket, 50 percig voltunk bent. Ennyi idő alatt csak az én leleteimet tudtuk átnézni, illetve Lac leleteire rápillantott, majd kért néhány vizsgálatot, aminek ha megvan az eredménye, akkor kell visszamenni hozzá.
Igen, végre kiderült, hogy van ami nem stimmel nálam! IR-em van :)
Ahogyan Andikám ("dr Tűűné") mondta, IR-nek sem örültünk még ennyire :)
Kaptam Metet, 2x750 mg-ot. Persze mellé szigorú diéta és mozgás is jár :)
A leleteimen ő sem talált egyéb fogást, úgyhogy együtt örültünk annak, hogy végre van valami ami igazolható, és akár a koraszülésemet és a két vetélésemet is magyarázhatja!
A szomorú az, hogy a véreredmények arra utalnak, hogy az IR nálam a lombikok alatt alakult ki.
Rossz hatással van rá a hormonkezelés, maga a terhesség is, pláne, ha többes iker!!!
Így a hormonképeim és a három terhesség Hcg szintjei tökéletesen mutatják, hogy hogyan romlott a helyzet terhességről terhességre.
A Hcg szintjeim folyamatosan csökkentek, egyre kevésbé stabil terhességek voltak, és ezzel párhuzamosan az IR-em egyre romlott!
Na de majd most jól gatyába rázzuk a dolgot.
Május végén kell visszamennem hozzá, kontroll IR eredménnyel és TSH-val.
Sajnos a romlást várjuk a Met mellett is, mondta előre, hogy nem szabad elkenődni, ha ennél is pocsékabb lesz majd, ő 99%-ban biztos benne, hogy ez most még romló fázisban van és a mi megoldásunk a kombinált kezelésben lesz.
De most van 2 hónapom, hogy megszokjam az életmódbeli változást és a Metet, majd kontroll után kapok a Met mellé még egy brutálabb gyógyszert is. És ezekkel kell majd szinten tartani a normál értékeket a terhességem 34. hetéig, természetesen folyamatos kontroll mellett!
Azt mondta, hogy az IR egyik legalattomosabb típusát sikerült begyűjteni, mert az én hormon és egyéb érték kombinációm az, amitől a legnehezebb lesz megszabadulni, de jó helyen vagyunk, és végre kiderült!
Egész nap röpködtem, hogy mennyire jó, hogy végre van valami defektem, ami kézzel fogható!!!!!! :)
Lacom kicsit összetettebbnek tűnik majd, mert neki a magas vérnyomása is aggasztó! Most teljes vese, kardiológiai vizsgálatok, szemfenékvizsgálat és vérvételek várnak rá. Tűű doki kérte, hogy női hormonokra is nézessünk profilt, mert a férfiaknál a tesztoszteront úgy nézik, hogy a vérből a hasonló típusú hormonok szintjét mérik meg. Ez neki normális, de simán lehet, hogy több dologból tevődik össze. Ezzel kizárhatunk néhány problémát, így külön lebontva kérjük a legközelebbi hormon vizsgálatot neki! Ha ez mind megvan (az én tempómmal kalkulálva max 2 héten belül) megy vissza, és beállítják a gyógyszerét neki is, ugyanis Tűű doki majd lefordult a székről, mikor meglátta, hogy milyen lett az IR-je. Azt mondta, hogy a spermatermelésben igenis lehet szerepe ennek, úgyhogy azt is helyre kell billenteni!!!!
Gondolhatjátok, hogy napról napra egyre inkább azt remélem, hogy ha minden probléma kiderül, akkor orvosolhatjuk és végre gondtalan terhességek várnak ránk :) Sőt, egyre többet játszadozom a gondolattal, hogy spontán is sikerülhet. Úgy érzem, most már van miért remélni...reálissá kezd válni a gondolat, ami eddig a mi esetünkben szinte "elvetendő" volt.
Ha a herevisszér tágulat műtét és az IR is helyre pofozza a maga területén a dolgokat, akkor egészen megugrik az esély, hogy ágyban, párnák között foganhatnak meg a Babáink :)
Persze ha lombik marad, annak éppen ugyanúgy örülünk...a szívem mélyén azt hiszem mi lombikosak vagyunk, de megnőhet a csoda-faktorunk :)

3 megjegyzés:

  1. Drága Eszter!
    Nagyon örülök, hogy Ti is reményekkel teli szívvel jöttetek el Tűű dokitól. Én is egész nap repkedtem.. :-D
    Húgom azt mondta, hogy újból hajlandó magát alávetni a donor kérdésnek, ha szeretném..., de a spontán petesejt kérdését sem fogom elvetni!
    Nagyon szurkolok! Puszi, Avarka

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Átérzem, hogy milyen jó a bizonytalanság után végre kapaszkodni vmi-be, mégha az sem a legjobb diagnózis. Mi anno Timivel voltunk így, mikor 3 hónapnyi reménytelen ekcémakezelés után kiderült a tejallergia - végre vmi., ami ellen lehet tenni és nem a nagy semmi (azaz minden) ellen küzdeni!!!

    Meg kell, hogy legyen végre a kitartásotok eredménye!!!

    Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Esztikém!

    Emlékszem, én is így örültem, mikor kiderült,hogy IR-es vagyok! Végre, van mit tisztába tenni és jöhet a baba! Kittike pedig már lassan 5 hónapos. 2 vetélés után elég volt 6 hét met szedése és megtörtént a csoda! Végre, ti is jó úton vagytok, és már nagyon várom, hogy gyere a CSODÁS hírekkel! Nagy ölelés neked, és továbbra is nagyon szurkolok!

    VálaszTörlés