2011. március 9., szerda

kedd, endokrinológia

Az ÁEK-n voltunk endokrinológián Szabolcs István professzornál.
Átnéztük az eddigi leleteket, majd írt egy véleményt az andrológus, urológus dokiknak.
Lac hormonképét elmagyarázta, hogy melyik érték jó, és melyik rossz, illetve hogy mi az oka annak, ami magas. Tulajdonképp a spermatermelés visszafogottsága miatt magas az FSH-ja. Így a következőkre azt javasolta, hogy ha túl vagyunk a műtéten, és Lac eredményei nem javulnának jelentősen, akkor FSH-t kellene kapnia szuriban (Merionalt) a lombik előtt kb 2-3 hónapig, két naponta. Ezt már mondta nekünk egy gyógyszerész, de azt is hozzátette, hogy Magyarországon nagyon nehéz lesz olyan dokit találni, aki ebbe belemenne, de külföldön ez bevett gyógymód. Most megvan a doki is hozzá :)
Ezt egyelőre még nem tervezzük, mert reméljük, hogy a műtét sokat javít majd a jelen állapoton! :)
Nekem kiírt ismét egy IR-t, valami más, sokkal borzalmasabb sziruppal, illetve kiírt egy újabb hormon vizsgálatot, anti TPO-t. Azt mondta, hogy a hormonjaim szerinte is tökéletesek, viszont ez a hormon áttételesen felelős lehet a korai vetélésekért, így nézzük meg. Amennyiben itt lenne a gond, a lombikos szurik mellé még T4-et kellene kapnom majd, hogy ezt kiiktassuk.
Ma reggel (szerda) kellett mennem, hogy levegyék a vért, és kb 2 hét múlva megyek vissza. Addigra készen lesz minden, megbeszéljük az eredményeket, és ha kell valami kezelés, akkor elkezdjük! :)
Most először az utolsó vérvevős szurinál nem akart kijönni a vérem... na, ez nem volt túl izgi érzés, mikor ki-be, föl-le, jobbra-balra húzgálják a tűt az ember vénájában, nyomkodták a tűt bennem kívülről, hajlítgatták közben a kezem. Sikerült kiszúrni az érfalat, így már szép sárga a karom... Mondtam, hogy nyugodtan húzza ki, szúrja újra amennyit csak akarja, de ne rángassa bennem a tűt, mert ez nem lesz jó, pláne a műtét előtti nap, hiszen holnap az aneszteziológusnak is kelleni fog rajtam egy kis hely... De kitartott a néni, majd kb 5 perc tű rángatás után elhatározta, hogy szúr egy újat, de mikor kifelé húzta a tűt, megindult a vérem.
Úgy örültem neki, mint még soha :)
Egyre többet eszembe jut a hystero...néha már izgi vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése