2011. augusztus 20., szombat

péntek, uh és vv

Péntek reggel a már szokásosnak mondható vérvétellel kezdtük a napot! 8 órakor már le is vették a hormont, és negyed 9-kor engem hívott elsőként Tanár Úr ultrahangra. Ezt követően 2 óra várakozás következett, míg meg tudtuk beszélni a punkció pontos idejét.
Az ultrahang alapján Tanár Úr gondolkozott, hogy hétfőn vagy kedden csinálja a petesejt leszívást. A hormonszint viszont azt igazolta, hogy hétfőn jobb lesz a punkció!
A tüszőim 15 és 21 mm közöttiek és jó sokan vannak :)
Egyre többet gondolkozom a BMC-ben uralkodó legújabb kérdéseken... altatásban vagy anélkül csinálják a punkciót?
Első hallásra egyértelmű volt számomra, hogy altatást kell választanom, hiszen annyi szúrás, ahány petesejt... durvának hangzik az az eljárás, hogy a hüvely boltozaton keresztül szúrnak át a petefészkekbe és úgy szívják le a petesejteket...
Megkérdeztem Tanár Urat, hogy mit gondol erről! Eredményesség szempontjából van-e jelentősége annak, hogy altatásban vagy anélkül műt?
Azt mondta, hogy ahol kevés a petesejt, ott mindenképpen az altatás nélküli változatot javasolja! Nálam majdnem mindegy, de az biztos, hogy nagyon jó hatással van a petesejtekre, ha lokális érzéstelenítés mellett szívják le őket! Mondta, hogy lokális érzéstelenítéskor minden szúráskor érezhető egy görcs, ami segít leválni a petesejteknek, és jobban leszívhatók.
Ugye a punkció során leszívnak annyi petesejtet, ahányat csak tudnak. Utána ezeket megtisztítják, majd a spermiumokkal megtermékenyítik őket. Másnap kell telefonálni a BMC-be, hogy hány petesejt termékenyült meg, és ennek ismeretében mikorra ajánlják a beültetést?
Tanár Úr szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy azok a petesejtek, amik mondjuk másnapra nem termékenyülnének meg ha altatásban szívják le őket, azok nagyon jó eséllyel megtermékenyülnek akkor, ha lokálisan szívták le őket!
Így a cél érdekében úgy döntöttem, hogy 10-12 szúrás ide vagy oda, vállalom a lokális érzéstelenítést!
Tehát ma este, a tűzijáték után szúrjuk 21:30-kor a repesztő szurikat és hétfőn reggel 7:30-kor jelenésünk van a BMC-ben! :)
Második vagyok a műtéti beosztásban... addig még kis bátorságot kell gyűjtenem, és kitalálni, hogy hogyan tudom mindenféle fájdalom-érzettől függetleníteni magam, nehogy megmozduljak a szúrásokkor... de a gyerekeink gondolata ezen is átlendít majd :)

4 megjegyzés:

  1. Ó Eszterem, te egy hős vagy! :-o Nem akarlak elkeseríteni, de nem egy leányálom. De hátha azóta van valami szupibb érzéstelenítés. Én azt hittem becsinálok, 12-őt szívott le, abból 6 volt érett. Nekem azt mondta két szúrás, egy jobbra és egy balra. Nem szúr annyiszor, ahány petesejt van. BÁTORSÁG!!!!!!!!!!
    Nagyon-nagyon szorítunk!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon bátor vagy!!! Csak most olvasom, min is mész ma keresztül!!!
    Én holnap megyek. Altatást kérek, nem hiszem, h kibírnám mozdulatlanul. Ha meg netán bemozdulnék, abból gondolom nagy baj lenne!
    A holnapi telefonhoz egy nagy kalappal!!!

    Bunny

    VálaszTörlés
  3. Sokat gondoltunk/gondolunk rád!!!!! xxxxx Mesélj!!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Bunny!
    Nagyon drukk mára!!!!! :)
    Majd írd meg a jó híreket légysziiii! :)

    VálaszTörlés