2011. november 10., csütörtök

...itt a vége!

Ezt a blogot itt most befejezem!
Annak idején pusztán "kényelmi" okokból kezdtem írni, mert nem volt lelki erőm, kedvem mindenkinek elejétől a végéig részletesen elmesélni azt ami történt, így leírtam, és megadtam a linket, hogy akit valóban érdekel, az elolvashatja. Aztán megszerettem ezt az oldalt :)
Nem titkolt célom volt, hogy rendszeresen leírjam az orvosi vizsgálatainkat, új ötleteket ami a célunk felé segít minket, és ezzel segítsek hasonló helyzetben lévő leendő szülőknek!
Ha már csak egy embernek megrövidítettük a baba felé vezető útját, vagy csak egyetlen ötletet sikerült adni, hogy merre tovább, akkor már elértem a célomat ezzel a bloggal.
Minthogy ez egy nyilvános oldal, bárki olvashatja, ami engem nem is zavart (habár életünk legbensőbb titkait teregettem ki itt, és olyan dolgokat írtam le, ami csak a mi magánügyünk Laccal). Az utóbbi időben azonban túl széles körben elterjedt a blogom címe, és olyanok is olvassák, akik pusztán a hírértéket látják benne!
Nem szeretnék most bántó szavakkal illetni senkit, de nem feltétlenül a jóindulat vezérli a "legújabb" olvasók egy részét, így hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy itt ezt lezárom, és indítok egy másikat, de azt csakis zárt formában!
Nem örülök neki, ha ezáltal kevesebben férnek hozzá majd a tartalomhoz, de úgy érzem, ez már a mi magánéletünk védelmünkben szükséges!
Mi haladunk tovább az utunkon, ugyanolyan kitartással, hittel, bizalommal, mint eddig és remélhetőleg hamarosan babás hétköznapokról is szólhatnak majd a bejegyzéseim :)
Nagyon szívesen látok Mindenkit az új oldalon akit érdekelnek a velünk történtek!
Köszönöm a sok támogató e-mailt, a sok drukkolást és az együttérzést amit Tőletek kaptunk az elmúlt hónapokban, években! :)
Az új blog címe:

http://iciri-picirik.blogspot.com/

(akinek nem sikerül "becsekkolni" az újba, azok a cp.eszter@gmail.com címre tudnak írni ezügyben, ha a nagy beállítgatásban véletlenül valakit kitesz a rendszer, nem azért van, mert ki akarom tiltani, hanem azért, mert nem vagyok még a topon ebben a blogszerkesztős témában :)
Szóval ha véletlenül valakit kiutasítok, akinek már látszólag sikerült, akkor kérem, hogy dobjon egy mailt!!!! :)
köszi )

Eszter

32 megjegyzés:

  1. Szia Eszter ,

    Február óta követem a blogodat , együtt izgultam Veletek . Ha lehet olvasnálak továbbra is. Üdv,

    VálaszTörlés
  2. A másik blogra még reggel tudtam írni, de látom azóta bezárt. Ha lehetne kérnék meghívót. petesagi@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szia Eszter,

    megengeded, hogy tovább drukkoljak én is Nektek? Szívesen olvasnálak továbbra is...e-mail címem: simimelcsi@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Szia Eszter!
    Több, mint egy éve olvaslak, és drukkolok Nektek, ha megengeded, szívesen olvasnálak továbbra is. evasom@freemail.hu

    VálaszTörlés
  5. Szia Eszti,

    drukkolnék Nektek továbbra is:
    Lovely79 a Babanetről
    Emailcímem:kiscitromi@citromail.hu

    VálaszTörlés
  6. Kedves Eszter!

    Ha nem bánod, szívesen olvasnálak továbbra is! Kérlek, küldj nekem meghívót! potyike99@gmail.com (Ha én már a "túl széles körbe" tartozom, megértem és elfogadom!) Szeretettel üdvözöllek, Orsi

    VálaszTörlés
  7. Szia, Eszter!

    Végigkövettem az utatokat eddig, és nagyon-nagyon sajnálnám, ha nem tenném ugyanezt a várandóssággal és a babázással is! Kérek szépen meghívót! norwell@t-online.hu

    Norwell

    VálaszTörlés
  8. Kedves, Eszter!

    Már hónapok óta lelkes olvasója vagyok a blogodnak: Veletek örültem és bánkódtam az egyes bejegyzéseket olvasva.

    Szeretném a továbbiakban is nyomon követni, hogyan alakulnak a dolgaitok!Kérlek küldj nekem meghívót a reka916@gmail.com címre!

    Köszönöm szépen, és további sok-sok erőt és kitartást kívánok Nektek! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia Eszter! Remélem beférek, landi.monika@gmail.com
    Köszi!
    Sok Puszi: M.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Eszter!
    Szeretnélek tovább olvasni, sokat segítettél eddig is, kérlek küldj meghívót, ladanyi.h@gmail.com-ra, köszi!

    VálaszTörlés
  11. Szia Eszter!
    Szeretnélek továbbra is olvasni, nagyon szurkolok nektek, veletek együtt izgultam, és remélem izgulhatok tovább is! Mi is lombikon mentünk keresztül, de nekünk szerencsénk volt, sikerült, így valamennyire át is tudom érezni azt, amit keresztül mentek! knenii@gmail.com
    Remélem beférek!
    Puszi! :)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Eszter!
    Én is régóta olvaslak, és szeretnék meghívót, ha lehet: h.judit9@gmail.com
    Továbbra is nagyon drukkolok Nektek!
    Judit

    VálaszTörlés
  13. Drága Eszter!
    Én is lassan egy éve olvaslak, de én szeretném tiszteletben tartani a döntésed és láthatatlanul gondolok majd rád. Adja a jó Isten, hogy egyszer ti is magadhoz ölelhessétek kisbabádat (babáitokat). Akiben ennyi erő van és elszántság, az biztos eljut a célig.
    Szeretettel:
    Barti

    VálaszTörlés
  14. Hiányozni fogsz..!
    A legjobbakat kívánom!

    VálaszTörlés
  15. Danka, Barti
    Ha küldtök e-mail címet, akkor tudok meghívót küldeni :)
    remélem a többeiekt sikerült beengedni :)

    VálaszTörlés
  16. Szia Eszter!
    Én is régóta olvastalak. Babaneten leveleztünk is a D-vitaminról :) Örülnék, ha beengednél az új blogra is. Köszönöm!
    Ági
    harmanagi@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Ha nem gond, akkor várom a meghívód!
    bartika@chello.hu
    Puszi:
    B.

    VálaszTörlés
  18. Kedves Eszter!
    Nagyon szeretnék tudni Rólatok továbbra is. Példaértékű a hozzáállásod, hited, kitartásod Laccal egyetemben. Nagyon örülnék, ha küldenél meghívót.
    r.zsuzsi@freemail.hu (babanetről vagyok)
    Köszönöm, szép estét.

    VálaszTörlés
  19. Kedves Eszter!
    Még a babaneten kezdtelek olvasni zugban Benneteket, és Te voltál az egyik aki miatt napról napra visszatértem. Így ismeretlenül is nagyon nagyra tartalak az erődért, kitartásodért és energiádért. Aztán azért is érezlek biztos közel, mert az én kicsi lánykám 2010. márc. 25-én született a János kórházban...
    Nagyon szurkolok, hogy teljesüljön vágyatok, és hallgathasd a szuszogásukat. Nincs is annál szebb hang.
    Ha ismeretlenül is kaphatok meghívót, légyszi, a krisz11@freemail.hu címre küld. Ha nem, akkor most kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  20. Kedves Eszter!

    Szeretnélek olvasni továbbra is, drukkoltam, sírtam, örültem veletek ezidáig is. Amikor azt érzem fogytán az erőm, akkor eszembe szoktál jutni. Mi is babáért küzdünk, igaz más problémák miatt, de sok-sok erőt adott eddig is már az írásod.
    email címem: brum25@freemail.hu
    További sok sikert!
    Kriszta

    VálaszTörlés
  21. Kedves Eszter!
    Régi olvasód vagyok, többször írtam is Neked. Kitartásod és pozitív hozzáállásod példaértékű, én is gyakran az írásaidból merítek erőt. Szeretnélek továbbra is olvasni, szurkolni, esetleg együtt ötletelni (mi lassan 5 éve küzdünk a babáért, úgyhogy eléggé benne vagyok sajnos a témában :(( Nagyon örülnék, ha küldenél meghívót az ezustmacko777@gmail.com címre. Előre is köszönöm szépen!!

    VálaszTörlés
  22. SZia! Hat en is reg olvaslak mar, bar meg sosem irtam (erdelybol irok), en is nehezsegekkel kuzdok, ezer nagyon kovettem a torteneted, mert tudom miken mentek keresztul . ha lehetne tovabb kovetnelek: eniko88@yahoo.com, ha pedig nem,akkor kivanom,hogy Isten titeket is megajndekozzon babaval.

    VálaszTörlés
  23. Szia Eszter!

    Én is régóta olvasom a blogodat és drukkolok Nektek. Magyon szomorú lettem mikor a babanetes fórumotok zártkörű lett, mert ahogyan egymást biztattátok, támogattátok az nekem is sok erőt adott. Téged nagyon becsüllek a kitartásodért, hitedért, rengeteg energiádért és hogy a sok nehézség ellenére amin keresztülmentek töretlenül árad belőled a kedvesség és a szeretet a Világ felé. Ha nem bánod, olvasnálak továbbra is, mert nagyon várom már a happy end-et! E-mail címem: lehel.kovacs.erika@gmail.com
    Mielőbbi boldog babázást kívánok!

    VálaszTörlés
  24. Szia Eszter!

    Már több mint egy éve olvaslak, igaz csak zugban. Nekem is voltak/vannak meddőségi gondjaim, és csodálom a kitartásod, optimizmusod, és borzasztóan drukkolok Nektek, így ismeretlenül is. Ha nem bánod, szívesen olvasnálak, de ha nem, azt is megértem, és kívánom Nektek a legjobbakat! Emailcímem: ozsuzsi04@gmail.com.

    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  25. Szia Eszter!

    Jó pár hónapja találtam rá a blogodra és ismeretlenül is nagyon-nagyon drukkoltam minden beavatkozás és vizsgálat előtt. Hihetetlen erős lány vagy, jó olvasni a soraidat. Ha nem bánod, szívesen olvasnálak továbbra is.
    Köszönöm, Zsófi

    (vecsey.zsofia@gmail.com)

    VálaszTörlés
  26. b.trixszabo@gmail.com
    Ha nem banod én is szeretnem tovább olvasni a blogodat.
    Én most készülök az első lombikra.4 inszem nem sikerült.ismeretlen probléma.
    Külföldön elek és elég nagy segítség hogy olvashatlak.mert itt egyedül nehéz átélni ezeket a dolgokat.sokat segít hogy olvashatom milyen szurikat kapsz.stb....
    és drukolok neked......nagyon.

    VálaszTörlés
  27. Szia Eszter!
    Hasonló cipőben, csak mi Z.-hez járunk, és túl vagyunk a 4. sikertelen beavatkozáson, illetve a 2. sikerült, csak nagyon kevés ideig maradt velünk:-(
    Szeretnélek továbbra is olvasni, ha nem bánod.
    A következő alkalomra mind2-nek sikerül!
    e-mail:figler.adrienn@freemail.hu
    Üdv.:Adrienn

    VálaszTörlés
  28. Szia Eszter!
    Úgy egy éve, hogy megtaláltam a blogodat és azóta folyamatosan figyelemmel kísértem a történetedet. Én három vetélésen vagyok túl, és pajzsmirigy problémával küzdök. Ha nem bánod én is olvasnálak tovább, nagyon sok erőt adott a blogod a folytatáshoz. Köszi e-mail címem: vass.eva1982@freemail.hu

    VálaszTörlés
  29. Szia!

    Rendszeresen olvastam a blogodat, és sok erőt adott nekünk is! Én is lombikos vagyok, 3 lombikból 2 babánk született, a legkisebb most éppen 2 hetes, a nagyobbik pedig 4 éves. Ha megengeded én továbbra is szeretnélek olvasni titeket, és drukkolok, hogy ti is mihamarabb babázhassatok! Címem: csikiandi@gmail.com

    VálaszTörlés
  30. Szia Eszter!

    Sajnos lejárt a meghívóm a mások blogodra, pedig az utolsó bejegyzéseid alapján épp most nagyon kell drukkolni Értetek.

    Kérlek, ha van rá még lehetőség küldj meghívót a deak.l@freemail.hu-ra.

    Előre is köszönöm,

    Lilla

    VálaszTörlés
  31. Kedves Eszter!
    Rendszeresen olvastam a blogodat, most júliusban lesznek 2 évesek az iker babáim...nagyon szurkoltam Nektek, s továbbra is érdekelne, hogy alakul a sorsotok!
    Ha van még lehetőség, kérlek küldj nekem meghívót a sazsuzsi@freemail.hu-ra.
    Köszönettel: Zsuzsa

    VálaszTörlés
  32. Kedves Eszter,

    ma találtam ide és csak olvastam olvastam és szorítottam.
    Példa értékű az erőtök és gondolkodásotok, nagyon remélem, hogy teljesül vágyatok.
    Szeretnélek továbbra is olvasni (fannibercesi@gmail.com)
    Köszönettel: Fanni

    VálaszTörlés